- 2020. július 22. szerda
Az Európai Parlament július 9-én fogadta el, az uniós közúti szállítási ágazat reformját célzó, a járművezetők munkakörülményeire, a nemzetközi szállítást végző járművezetők kiküldetésére vonatkozó új szabályokat. Az új szabályok különböző időponttal, az Európai Unió Hivatalos Lapjában való megjelenésük után lépnek hatályba. A pihenőidőre és a járművezetők hazatérésére vonatkozó szabályokat a rendelet közzétételét követő 20. naptól kell alkalmazni. A kiküldetésre vonatkozó szabályokat az irányelv hatálybalépését követő 18 hónap elteltével, a járművek visszatérésével és a piacra jutás szabályaival kapcsolatos módosítások a 1071/2009 EK és 1072/2009 EK rendelet módosítását követő 18 hónap elteltével válnak kötelezővé.
A hatályba lépést követően a fuvarozó cégeknek úgy kell majd megszervezniük a nemzetközi áruszállítást végző járművezetők munkáját, hogy a sofőrök rendszeres időközönként (a munkabeosztástól függően három vagy négy hetente) haza tudjanak térni. Az új szabályok szerint a legalább 45 órás rendszeres heti pihenőidő nem tölthető el a járműben, és ha a járművezető ezt a pihenőidőt az otthonától távol tölti, a szállását a munkáltatónak kell megoldania, fizetnie. A kabotázs vonatkozásában a meglévő szabályok nem változnak (hét nap alatt három művelet), de a szisztematikus kabotázs megakadályozása érdekében bevezetik az úgynevezett „cooling off” időszakot. A “cooling off”.négy napot vesz igénybe, amikor is ugyanazon országban ugyanazon járművel további kabotázs műveleteket lehet végrehajtani. Új, hogy a 2,5 tonna feletti könnyű tehergépjárművekre is vonatkozni fognak a teherszállításra alkalmazott szabványok, ami azt is jelenti, hogy a nemzetközi forgalomban érintett furgonokba tachográfot kell beszerelni. Ezen túlmenően az összes jármű tachográfjait fel fogják használni a határátlépés rögzítésére, amely elősegíti a csalások elleni küzdelmet. A postafiókcégek felszámolása érdekében a közúti árufuvarozó cégeknek hitelt érdemlően kell tudniuk bizonyítani, hogy tényleges tevékenységet végeznek abban az országban, ahol bejegyezték őket. Ezenkívül gépjárműveiknek nyolc hetente vissza kell térniük a cég központi telephelyére. A mobilitási csomag célja, hogy „felszámolja a versenytorzító jelenségeket a közúti szállítási ágazatban, javítsa a gépjárművezetők szociális és munkakörülményeit.
A három területet érintő módosítás letölthető a következők szerint: http://data.consilium.europa.eu/doc/document/ST-5115-2020-REV-1/hu/pdf (Módosítja: 1071/2009 EK és 1072/2009 EK); http://data.consilium.europa.eu/doc/document/ST-5114-2020-REV-1/hu/pdf (Módosítja: 561/2006 EK és 165/2014 EK); http://data.consilium.europa.eu/doc/document/ST-5112-2020-REV-1/hu/pdf (Módosítja: a közúti szállítási ágazatban dolgozó járművezetők kiküldetési szabályozását)
Aktuális tanfolyamaink
Munkavállalás? Vállalkozás? Munkavállaláshoz árufuvarozó és buszos GKI tanfolyam! Gépkezelői képzések valós gyakorlattal! Szakmai irányítók vállalkozói tanfolyama! Tájékozódjon induló tanfolyamainkról!
Szaktanácsadás
Egész évben rendelkezésre állunk telefonos tanácsadással a gyakorlati munkavégzésben felmerülő kérdéseik megválaszolásában! Figyeljük a jogszabályváltozásokat és faxon vagy e-mailben automatikusan értesítjük partnereinket!
Tachográffal kapcsolatos szolgáltatások
Szervezze úgy gépjárművezetői munkáját, hogy az megfeleljen a tachográf készülékekre vonatkozó előírásokat tartalmazó 165/2014/EU rendelet és az 561/2006 EK rendelet előírásainak! Kerülje el a magas bírságokat, értékeltesse ki a korongokat illetve a digitális adatokat szabályosan!
Szerezzen megalapozott ismeretet Ön és gépkocsivezetője szakmai képzésünkön!