Youtube
Facebook
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.
  • 06 1 261 0078

Az Innovációs és Technológiai minisztérium 2021.03.03-i tájékoztatása szerint, az ebben az évben lejáró, 2016. március 6. és november 1-je között legyártott öt évre érvényes digitális tachográf kártyákat a gyártás során hibás tanúsítvánnyal látták el, melynek következtében 2021. március 7-től, annak ellenére, hogy a kártyára írt érvényességi idő későbbi, a tachográf készülék azt nem fogja elfogadni. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mint kártyakibocsátó hatóság a hibás kártyát díjmentesen pótolja, amennyiben a járművezetők ezen igényüket a kártyaszám, a lejárati dátum, a születési idő, a lakcím illetve a postázási cím megadásával postai úton, elektronikus úton vagy a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát. e-mail címre megküldött elektronikus levélben jelzik.

 

Az ITM tájékoztató továbbá kifejti, hogy „a járművezető – a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján, az abban foglalt feltételek teljesítése esetén – a kártya pótlása helyett kezdeményezheti a digitális tachográf kártya megújítását, cseréjét, a fővárosi és megyei kormányhivataloknál, az igazgatási szolgáltatási díj megfizetésével egyidejűleg.
 A közlekedésre vonatkozó szabályozás bizonyos területein egyes bizonyítványok és engedélyek megújításával és meghosszabbításával, egyes időszakos ellenőrzések és továbbképzések elhalasztásával, valamint az (EU) 2020/698 rendeletben említett egyes időszakok meghosszabbításával kapcsolatos egyedi és átmeneti intézkedéseknek az elhúzódó Covid19-válságra tekintettel történő megállapításáról szóló, az (EU) 2021/267 európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (3) bekezdése alapján a járművezető mindaddig vezethet kártya nélkül, amíg a kártyát kiállító hatóságoktól új járművezetői kártyája nem érkezik meg, feltéve, hogy bizonyítani tudja, hogy a járművezetői kártyát visszaküldte az illetékes hatóságnak, amikor a kártya megsérült vagy hibásan kezdett működni, valamint kérelmezte a kártya cseréjét. A hatósági igazolás kiállítására, amennyiben a járművezető a díjmentes pótlás lehetőségét választja, a kártyakibocsátó hatóság fog gondoskodni.”

 

Joomla! hibakereső konzol

Hibák

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések